2016. április 1., péntek

Tomboló vágyak - 3. Rész

Drága olvasóim!

Meg is hoztam a folytatást! Nagyon köszönöm az eddigi véleményeket. Nagyon izgatott vagyok, hogy a mostani részhez mit fogtok szólni. Arra kérnélek benneteket, hogy ha elolvastátok és véleményt nem is írtok, de a pipák közül mindenképpen jelöljetek be egyet, hogy tudjam mit gondoltok. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást mindenkinek!

Ölel, Csilla
~~~~~~~~~~


Másnap reggel kialvatlanul ébredtem. Egész éjjel forgolódtam az ágyban, ha pedig mégis sikerült elaludnom, fél órával később verejtékben úszva ébredtem. Csak őt láttam magam előtt. Olyan közel volt hozzám, hogy még az illatát is éreztem. Hallottam heves szívverését és mély lélegzetvételeit. Fölöttem térdelt az ágyon és azt tehetett velem, amit csak akart. Forró csókokat lehelt a bőröm minden egyes négyzetcentiméterére, az érintéseitől kirázott a hideg. Mindenhol éreztem őt. Alattam, fölöttem.. bennem. Annyira valóságos volt az álom, hogy még órákkal később is libabőrös lettem, ha magam elé képzeltem meztelen felsőtestét.
Az oldalamra fordulva felnéztem az éjjeliszekrényen lévő órára, ami 8 óra 20 percet mutatott. Muszáj volt egy hideg zuhanyt vennem, különben úgy éreztem felrobbanok. Kelletlenül kikászálódtam az ágyból, majd a fürdőbe sétáltam, kibújtam a nedves felsőmből és a tükör elé álltam. Mindkét mellbimbóm kemény bogyóként meredezett, még a legapróbb érintésre is érzékenyen reagált. Hideg vízzel megmostam az arcom, majd a nyakamat kezdtem tanulmányozni. Piros horzsolásnyomok virítottak mindkét oldalt, az ajkaim pedig még mindig duzzadtak voltak. Mit művelt velem ez a férfi? Szembefordultam a zuhanyzóval és megnyitottam a csapot. Letoltam magamról az alsóm is és miután kibontottam a hajam beálltam a vízsugár alá. Alaposan bedörzsöltem magam mindenhol, aztán a hajamra is nyomtam egy kevés sampont. Miközben becsuktam a szemem, hogy megóvjam a csípős habtól, azon gondolkoztam, hogy vajon ma is bemenjek-e a céghez? Mindenképpen látnom kellett őt, de ugyanakkor nyomulni sem akartam. Arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha neki ez az egész csak egy rövid szórakozás volt? Nagyon magabiztosnak tűnt már az irodában is, és félek, hogy csalódni fogok. A mondás is úgy tartja: házi nyúlra nem lövünk. Tudom, hogy nem lenne szabad róla ábrándoznom és az érintéseire, csókjaira vágynom... de egyszerűen nem tudom kiűzni őt a fejemből. Lángba borul az arcom, ahogy visszaemlékszem a fürdőben történtekre. Olyan gyönyörű látványt nyújtott. Ahogy elnyíló ajkai az élvezettől remegtek és nekem adott magából mindent. Szinte darabjaira hullott előttem. Eszméletlen egy pasi!
Törülközőbe bújtatott fejjel magamra rántottam piros köntösömet és miközben visszasétáltam a szobámba, azon gondolkoztam, vajon ő is ennyire szenved? Őt is felemészti a vágy és megállás nélkül csak rám gondol? Szégyellnem kellene magam amiért csak úgy meglestem fürdés közben, majd nekiestem mint egy vércse... de nem tettem. Egyetlen percét nem bántam meg a tegnap délutánnak, ha arról lenne szó, újra megtenném. Csakhogy félek ezúttal már nem tudnék leállni.
Mélyet sóhajtva nekiláttam megszárítani a hajam, majd miután végeztem, besétáltam a konyhába, hogy egyek pár falatot.
Csak akkor esett le mikor a falinaptáramra néztem és a bekarikázott dátumot fixíroztam: bent hagytam a laptopom. Anélkül soha nem készülök el időben a főkönyvi kimutatással. A plafonra szegeztem tekintetem, úgy éreztem az égiek is összejátszottak ellenem. Eszembe jutott anya egyik szava járása: Semmi sem véletlen. Minden okkal történik, és az ok mélyen bennünk rejtőzik. Talán az se véletlen, ami Danny és köztem zajlik? Lehet, hogy okkal alakultak így a dolgok? Istenem bárcsak megérteném mi ez az egész.
Töltöttem magamnak egy csésze kávét, majd amikor az asztalhoz ültem váratlanul megcsörrent a mobilom. Fölpattantam és előkotortam a táskámból. Apa hívott.
- Szia apa! Minden rendben? - ültem vissza az asztalhoz.
- Szia Blake! - mondta sietve, majd a háttérből hangos zörgés és kiabálás szűrődött át. - Csak azért hívtalak, mert szólni akartam, hogy elutazom egy üzleti tárgyalásra New York-ba. Gondoltam megfelel, ha telefonon keresztül mondom el, nem szeretnélek mindenért berángatni az irodába.. - hadarta, én pedig alig tudtam követni a mondandóját.
Biztos a reptéren volt már és a csomagjait adta le. Máskor is el kellett mennie hosszabb-rövidebb üzleti utakra, de soha nem szólt még ilyen későn. És, talán butaságnak hangzik.. de miért pont most kellett mennie?
- Nem számít, úgy is be kell mennem a laptopomért. - legyintettem - Mindent sikerült elintézned? Meddig maradsz?
- Mindössze néhány napig. Ne izgulj, a gyárban nem lesz gond, a munka javát már elvégezték odabent. - nyugtatott meg lágy hangon, majd egy nőt hallottam, aki valami kártyáról beszélt. - Most már le kell tennem. Amint megérkeztem, felhívlak.
- Rendben, a többiről majd én gondoskodom. Vigyázz magadra! - köszöntem el tőle, majd sietve bontotta a vonalat. Értetlenül a sötét kijelzőt bámultam. Apa soha nem szokott csak úgy egyik napról a másikra elutazni. Egy percig sem kételkedtem benne, biztos voltam, hogy valami nagyon fontos ügy miatt kellett oda mennie. De azért bíztam benne, hogy nem lesz semmi baja. 
Miután végeztem a reggelivel gyorsan összekaptam magam, vállamra akasztottam a táskám és már indultam is a gyárba.

Ahogy közeledtem a céghez, egyre nagyobb görcs állt a gyomromba. Most nem állt szándékomban átmenni a munkásokhoz, csupán a laptopomért akartam felszaladni, de még így is meg volt rá az esély, hogy találkozzak vele. Bárcsak láthatnám!
Leparkoltam a szokásos helyemre, majd mikor kiszálltam egy pillanatra megijedtem. A távolból, közvetlenül a gyár kapujánál egy árny suhant át. Túlságosan gyors volt, így nem volt időm alaposan megnézni, de aztán megráztam a fejem és a portára mentem. Biztosan csak képzelődtem. Odabent nagyon kellemes idő volt, még viszonylag kevesen tartózkodtak az irodákban. A többségük csak 10 óra magasságában érkezik. Nem is zavart, hogy minden sokkal csendesebb és nyugodtabb volt. Felmentem a lifttel a harmadikra, majd ahogy beléptem az irodámba, gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót. A laptop az asztalon volt, mellette néhány mappa is sorakozott. Odaléptem, majd helyet foglalva a székemben felnyitottam a gépet. Ellenőriztem a postafiókom. Apa küldött egy üzenetet még az este. Megírta, hogy amíg távol van rám bíz mindent, de ne aggódjak semmi miatt, mindent elintézett. Idegesen doboltam a tollammal az asztal lapján, s gondolatban az előttem álló hetet tervezgettem.
Van még néhány papírmunka, ami véglegesítésre vár, de a legfontosabb jelenleg az, hogy határidőre elkészüljek a kimutatással.
Gondolatmenetemből egy határozott kopogás rázott fel, mire az ajtóhoz sietve megnéztem ki lehet az. Nem számítottam senkire, mert még szinte senki nem érkezett meg az emeletemről, ezért nagyon kíváncsi lettem.
A következő pillanatban, még mielőtt teljesen kinyitottam volna, az ajtó hirtelen kivágódott és egy magas alak a falhoz taszítva durván ajkaimnak esett. Nem kellett két másodperc sem, azonnal felismertem Danny mézédes ízét, s a hajába túrva, még közelebb vonva magamhoz, viszonoztam heves támadását. Felnyögött, ahogy egymásba fonódtak nyelveink, én pedig erősen a vállába kapaszkodva próbáltam meg nem elalélni szédítő csókjától.
- Mit keresel itt? - sóhajtottam, mikor végre elváltunk egymástól.
- Nem bírtam tovább, látnom kellett.. - fogta két keze közé az arcom és egy lehelet finom csókot nyomott ajkaimra. Aztán ellépett előlem, becsukta az ajtót és a zárat is elfordította. Ezalatt én alaposan szemügyre vettem öltözékét. Halványkék ing volt rajta, ami a mellkasáig ki volt gombolva, így szabad szemmel is láthatóvá vált férfias szőrzete. Fekete farmert viselt, ami jól kiemelte formás hátsóját. Igazán, nagyon izmos, formás hátsóját.. Mikor szembe fordult velem, csábosan elmosolyodott és lassan elindult felém.
- Mit csinálsz? - kérdeztem izgatottan. Nem válaszolt, mutató ujját a számra téve csendre intett, majd az oldalamon végig simítva megmarkolta a csípőmet. A szívem csak úgy kalapált és már alig kaptam levegőt. Elkezdett hátrafelé tolni és csak akkor állt meg, amikor a lábammal a díványnak ütköztem.
- Mire készülsz?
- Shhh... - csitított - Fordulj meg! - mondta én pedig ellenkezés nélkül azt tettem, amit kért. Két kezemet a fejtámlára helyezte és hátulról magához préselve a testemet, szorosan magához ölelt. Jobb kezével megcirógatta a combomat, majd bal kezével a fenekembe markolva elkezdte feltolni a szoknyámat. Egészen a derekamig felhajtotta s közben apró csókokkal hintette a fenekem minden egyes pontját. Izgatottan sóhajtoztam, már tudtam, hogy mi a célja s én alig vártam, hogy folytassa. Nagyon lassan elkezdte lehúzni rólam fekete csipkés bugyimat, és egyesével megemelve a lábaimat kibújtatott belőle. Immáron teljesen meztelen voltam alulról, de egy csepp szégyenérzetem sem volt. Kifejezetten felizgatott ez a szituáció. A szobában kavargó langyos levegő a popsimat simogatta és ahogy ajkaival végig szántott testemen önkéntelenül is hátratoltam csípőmet. Hallottam, hogy letérdelt mögöttem, ezután pedig szembe fordítva magával tovább csókolta felhevült bőrömet.
- Danny... - nyögtem vággyal teli hangon, amikor nyelvével a szeméremdombomat érintette.
- Ülj le! - utasított csöndesen, majd mikor helyet foglaltam előtte, a térdhajlatomnál fogva szétterpesztette a lábaimat, és fekvő helyzetbe igazítva, maga felé húzott.
Fölém hajolt, ajkaival a számat súrolta. Játékosan fogai közé vette alsó ajkam és mikor látta, hogy már a határokat feszegeti, jobb kezével finoman végigsimított a hasamon és meg sem állt az ölemig. Izzó tekintetével az arcom rezdüléseit figyelte, majd amikor a legkevésbé sem számítottam rá, két ujjával a csiklómnak feszült.
- Mmmm... - ajkamba harapva nyöszörögni kezdtem és a csípőmmel jobbra-balra ficánkolva még közelebb nyomultam hosszú ujjaihoz.
- Te nagyon nedves vagy... - állapította meg egy nagyot nyelve - Mondtam, hogy nem úszod meg... - suttogta a fülembe, majd végre erőteljesen dörzsölni kezdett odalent. A csiklóm vadul lüktetett, az alhasam egyre jobban feszített és máris éreztem, ahogy a forróság összegyűlik a méhemben. Annyi nedvesség volt az ágyékomban, hogy tisztán hallottam, ahogy ujjaival a csiklómon oda-vissza csusszant. Szemeit egy pillanatra se vette le arcomról, minden  egyes rándulásomat megbabonázva figyelt.
- Istenem... ez nagyon jó! - nyögdécseltem és közben belemarkoltam az egyik párnába - Kérlek ne hagyd abba! - könyörögtem, ám amint ezt kimondtam, ujjait elhúzta megduzzadt csúcsomtól. Elmosolyodott felháborodott pillantásomtól, majd egy gyors, engesztelő csókot követően két lábam közé térdelt és arcával ölemhez hajolt. Mikor megéreztem forró leheletét bőrömön, minden porcikám reszketni kezdett. Pattanásig feszült bennem a vágy, egyre türelmetlenebb lettem. Sóvárogva a pillantását kerestem, majd nyüszítve megemeltem a csípőmet. Lassan becsukta a szemeit és egy mélyet szippantott nedvességemből.
- Olyan jó illatod van... de vajon az ízed is ennyire csábító? - pillantott fel rám szeméremdombom mögül és meg se várva válaszom, máris belém fúrta forró nyelvét. Két tenyerét a fenekem alá csúsztatva belemarkolt bőrömbe, úgy tartotta egy helyben ficánkoló testem.
-Uuuuuhh... - sikoltottam az élvezettől. Határozott nyelvcsapásokat mért rám, már vészesen közel jártam az orgazmushoz.
- Oh baszd meg, de finom vagy... - mormolta a csiklómba, majd szívni és harapni kezdte.
Teljesen elvesztettem a fejem. Hangosan nyögtem és dobáltam magam alatta. Lihegve a hajamat téptem, aztán az ő hajába túrtam és még közelebb nyomtam magamhoz az arcát. Mintha megérezte volna mire van szükségem, két ujját lassan belém vezette, majd körkörösen masszírozni kezdett.
- Istenem Danny, ez az! - kiáltottam teljes extázisban.
Kíméletlenül ujjazott és egyszerre nyalt is, ami már külön-külön is maga lett volna a mennyország... de így együtt valami hihetetlenül fantasztikus érzés volt. Totálisan szétestem és a maradék önbecsülésemet is félredobva úgy vonaglottam és sikoltoztam alatta, mint akinek elment az esze.
- Aahh.. aahh.. aahh.. - egyre vékonyabb lett a hangom, ahogy a csúcs felé száguldoztam, aztán még néhány gyors mozdulat kellett és akkorát élveztem, hogy minden idegszálam befeszült tőle. Intenzív hullámokban tört rám a remegés és az előttem térdelő férfi haját tépve a fellegekben éreztem magam. 
- Úúúristeeen!!! - sikoltottam a dívány támláját püfölve és ahogy az utolsó görcs is végigszáguldott testemen, ernyedten a párnák közé süppedtem. A mellkasom dübörögve emelkedett és süllyedt, hangosan lihegtem. Teljesen önkívületi állapotba estem. Képtelen lettem volna felállni, a lábam még mindig remegett, olyan volt akár a kocsonya. A fülem zúgott az ereimben pedig minden egyes szívdobbanásomat éreztem. Ha nála ez a viszonzás, akkor még nagyon sok ilyenben szeretnék részt venni. Ez volt eddigi életem legegetrengetőbb orgazmusa.
Pihegve felemeltem a fejem és Danny égszínkék íriszeivel találtam szembe magam. Állát a térdeimre támasztott karján pihentette és akaratlanul is észrevettem, hogy megfeszülnek az izmai. Széles vállán majd szétrepedt az ing.
- Gyönyörű vagy, amikor élvezel... - suttogta, nekem pedig pillanatok alatt lángba borult az arcom. Csak most jöttem rá, hogy mennyire kifordultam magamból. Eltudtam képzelni miket gondolhat rólam. De nem az én hibám volt. Ha egyszer ezt hozta ki belőlem... - Azt hiszem jobb lesz, ha most inkább felöltözöl, különben olyat teszek, hogy...
- Milyet teszel? - kérdeztem lesütött szemekkel és lábammal egyenesen a farkához dörgölőztem. Máris tettre készen állt, legszívesebben itt helyben lerángattam volna róla a gatyát.
- Olyasmit, amit egy későbbi alkalomra tartogatok. - puszilta meg a combom felső részét, aztán magával húzva felegyenesedett. Bennem azonban egy pillanatra megállt az ütő és megállás nélkül egy szó zakatolt a fejemben. Későbbi alkalom.. Ezek szerint nem csak szórakozni akar? Titkos tervei vannak velem?
Finoman megfogta a karom, amíg visszabújtam a bugyimba, majd a szoknyámat lesimítva, félve felpillantottam rá. Egyre jobban feszült a nadrágja és én annyira szerettem volna segíteni rajta...
- Akkor én most megyek. Nem zavarok tovább.. - húzta féloldalas mosolyra a száját, majd megfordult és elindult az ajtó felé. Ám ekkor, még mielőtt a zárhoz ért volna, a karjánál fogva visszarántottam magamhoz és miközben kérdő tekintettel várakozott, lábujjhegyre álltam és lágyan megcsókoltam. Szinte azonnal a karjaiba zárt és szorosan a mellkasához préselte törékeny testemet. Mikor ajkaink elváltak egymástól homlokomat az övének támasztottam és suttogva megszólaltam.
- Köszönöm.
- Micsodát? - kérdezte értetlenül - Megakarod köszönni, hogy én...
- Nekem nagyon jó volt. Eszméletlenül jó.. és még soha senkitől nem.. szóval érted..
- Azt akarod mondani, hogy még senkinek a szájától nem mentél el? - mondta ki azt, amit én nem mertem. Mikor lesütött szemekkel ránéztem, egy mély levegőt vett - Most már tényleg megyek, mert a végén még meggondolom magam.. - ujjaival felemelte az állam, majd gyengéden megpuszilt és kisétált az irodából.

4 megjegyzés:

  1. ohhhh istenem....imádom!!!!!! eszméletlen jó a történet és nagyon ügyesen irsz, nagyszerű a fogalmazásod :) csak igy tovább várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon-nagyon köszönöm! Örülök, hogy így gondolod!! :)

      Törlés
  2. Szuper vagy,nagyon jó a történet és szuper túl írsz😁gratulalok és örülök,hogy olvashatók az irasaidat😁😁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, nagyon jól esik, hogy ilyen visszajelzéseket olvashatok!! :)

      Törlés