Tomboló vágyak - 1. Rész

Drága olvasóim!

Nagyon nagyon köszönöm a bizalmatokat, már 11 feliratkozója van a blognak, pedig még fel se került a novella. Hálám jeléül tegnap este 11-ig azon dolgoztam, hogy már ma kikerülhessen az 1. rész. Nos, ez sikerült is, remélem nem fogtok csalódni bennem, és tetszeni fog nektek a kezdés! Nagyon örülnék néhány véleménynek, bátran írjatok! Jó olvasást mindenkinek!

Ölel, Csilla

~~~~~~~~~~

Lustán nyújtózkodtam az ágyamban, majd egy ásítás kíséretében megigazítottam a felcsúszott pizsama felsőmet. Múlt éjjel sokáig fent voltam, mert sok volt a papírmunka és nem szerettem másnapra hagyni őket. Az órára pillantottam és meglepve vettem észre, hogy már elmúlt 11. Jól elaludtam. Gyorsan kipattantam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt, hogy letusoljak. Kellemesen langyos vizet engedtem magamra, jól esett egy kis felfrissülés. Alaposan bedörzsöltem magam a levendula illatú szappanommal, amit még apától kaptam a szülinapomra. Tudja, hogy oda vagyok az ilyen apróságokért. Imádtam, amiért soha nem felejtett el semmit.

Mikor végeztem, belebújtam a fürdőköpenyembe, és a tükör elé állva elkezdtem megmosni a fogaimat is. Nyelvemmel végigsimítottam hibátlan fogsoromon, majd elégedetten mosolyogva, egy borsószemnyi krémet nyomtam a kefére. Nagyon büszke voltam a fogaimra, mert már kicsi korom óta rendben tartottam őket. Anya megtanított a helyes fogmosásra, és mindig örömmel jöttem haza a fogorvostól, amiért megdicsért a szép fogaimért. Mosolyogva gondoltam vissza ezekre a gyerekkori emlékeimre, jó volt néha elmerülni a múltban, amikor még anya is velünk volt. Olyankor minden sokkal szebbnek, sokkal vidámabbnak tűnt. 

Merengésemből a telefonom egyenletes csengése rázott fel, majd fogkefével a számban átsiettem a szobámba, hogy megnézzem ki hív. A kijelzőn apa neve villogott.

- Szmia! - motyogtam teli szájjal.

- Jó reggelt! Felébresztettelek? - kérdezte bocsánatkérően.

- Nem, dehogyis! Már épp öltözködöm. - válaszoltam a fejemet rázva, majd a gardróbom elé léptem és elkezdtem kiválogatni az aznapi szettem. 

- Értem. - nevetett vidáman, nekem pedig mindig repesett a szívem, az ilyen pillanatoktól. Mióta anya meghalt, nagyon keveset mosolyog, és amikor mégis jókedve van, szinte szárnyalok - Figyelj csak Blake! Azt szerettem volna kérdezni, hogy betudnál ma jönni a gyárba? Érkezett néhány újonc és nekik kellene segítened.

- Mármint elintézni a beléptető kártyákat? - kérdeztem a vállamhoz szorítva a készüléket, s közben leakasztottam egy blúzt a fogasról.

- Igen, pontosan. Mit gondolsz, van egy kis időd rá? - hallottam a hangján, hogy mennyire izgatott, és ha akartam volna, akkor se tudtam volna nemet mondani neki. Szerettem vele lenni, és ezért meg is ragadtam minden adandó alkalmat.

- Igen, persze! Felöltözöm és máris indulok. - mondtam végül, és visszasétáltam a fürdőbe. 

- Szuper, akkor az irodában várlak! Szeretlek kicsim! 

- Én is téged, apa! - válaszoltam, majd miután bontotta a vonalat, zsebre vágtam a mobilt, és kiöblítettem a számat. 

Nem nehezteltem rá, amiért minden héten behívott a vállalathoz, hiszen én vállaltam, hogy segítek neki. Ez már 3 éve történt, és azóta is nagyon szívesen bejárok hozzá. Örültem, hogy részt vehettem abban, amit egész életükben anyával csináltak. Úgy éreztem ezáltal egy kicsit én is hozzájárultam a sikeres működéshez, márpedig ha a cégnél minden rendben volt, apa kedve is derűs volt. Nagyon féltettem az elején, azt hittem, hogy nem fogja kiheverni. De szerencsére együtt erősebbek voltunk, és túljutottunk a nehézségeken. Még mindig vannak nehéz napjai, ahogyan nekem is. Már semmi nem lesz olyan, mint régen, de igyekszem helytállni mindenben. Nagy könnyebbséget jelent számomra, hogy a cég ügyeit itthonról is eltudom intézni, de sajnos a sok munka mellett nem mindig marad időm a magánéletemre. Nő vagyok, nekem is szükségem van egy kis törődésre, de valamiért a hosszútávú kapcsolataim eddig nem igazán voltak sikeresek. Igazából nem is keresem a nagy Ő-t. Kinőttem már az efféle lányregényekből. Kiélvezem az együtt töltött forró perceket amíg lehet, aztán ha a dolognak vége szakad, gond nélkül élem tovább az életem.
Indulás előtt még ettem egy pár falatot, majd egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, és miután már útra készen álltam, belebújtam a dzsekimbe, elővettem a kocsikulcsot és elindultam.
A kocsiban félig lehúztam az ablakot, élveztem a reggeli friss levegőt. Szinte hét ágra sütött a nap, olyan gyönyörű idő volt! Az időjárás, mintha a forgalomnak is kedvezett volna, percek alatt beértem a gyárba. Jókedvűen befordultam a kapuhoz és miután felmutattam az őrnek a kártyámat, kinyílt előttem a vasszerkezet, én pedig egyenesen a parkolóba hajtottam. Odabent kedves emberek fogadtak és mosolyogva üdvözöltek. Nagyon szerettem ezt a helyet, minden egyes négyzetcentimétere, minden egyes dolgozója a szüleim éveken át tartó kemény munkáját tükrözte.
Még fiatalok voltak, amikor belefogtak a vállalkozásba. Mélyfúrással foglalkoztak és különböző olajcégeknek, építkezéseknek gyártottak erre a célra kifejlesztett fúrókat. A cég telephelyén volt egy olajkút is, ahol szintén ezeket a fúrókat alkalmazták, ám ez már kevésbé tartozott az apám munkakörébe. A legjobb embereket alkalmazta, akikben száz százalékosan megbízott. Ha jól tudom, a héten fel is vettek néhány alkalmazottat, erre is utalt tegnap apa. Elkészítem nekik a beléptető kártyákat, megírom a szerződéseket és aztán ha minden jól megy végzek is.
Beszálltam a liftbe és az 5-ös gombot megnyomva elindultam apa irodájába. Izgatottan lépkedtem a keményfából készült ajtó felé, már alig vártam, hogy átölelhessem őt. Bekopogtam, majd miután egy határozott hang betessékelt, végre benyitottam.
- Blake! Örülök, hogy megérkeztél! - tárta szélesre karját előttem, én pedig mosolyogva elé léptem, és szorosan a mellkasához préseltem magam.
- Szia apa! Nagyon jó színben vagy! - igazítottam meg a nyakkendőjét játékosan.
- Köszönöm! - nevetett halkan, majd visszaült az asztalához és elővett 3 mappát a fiókjából - Ezeket odaadom neked. Azt hiszem nem kell elmondanom, hogy mi a dolgod velük. 3 férfiról van szó, jó munkát.
- Rendben, rögtön neki látok! - vettem át tőle. Nagyon boldog voltam, hogy ennyire megbízott a képességeimben, soha nem szabta meg nekem, hogy mit, mikor, és hogyan csináljak. Bízott bennem és egy percig sem kételkedett abban, hogy mindent megoldok.
- Még mielőtt elmész! - állt fel a székéből, épp amikor a kilincsért nyúltam - Arra gondoltam, hogy ma nálam vacsorázhatnál. Örülnék, ha egy kis időt kettesben tölthetnénk, munkán kívül.
- Jól hangzik. - mosolyogtam csillogó szemekkel - Munka után feljövök érted, és hazaviszlek. Így jó lesz?
- Tökéletes!
- Szép napot, apa! - köszöntem el tőle, majd kiléptem a folyosóra és becsuktam magam mögött az ajtót.

Fél órával később már kényelmesen elhelyezkedtem az irodámban és javában a papírmunkát csináltam. A szokásos formaságok. Bevittem a dolgozók adatait a gépbe, kinyomtattam a beléptető papírokat, hogy aláírhassák, majd átmentem a többi papírral a kartonozó részleghez, hogy elkészíttessem a kártyákat. Csupa egyszerű, mindennapos munka.
3 óráig elszöszöltem a szerződésekkel, nem szerettem összecsapott munkát kiadni a kezemből. Időm annyi, mint a tenger. Ráérősen gépeltem, aztán töröltem, aztán megint gépeltem. Mikor végeztem vele, szintén kinyomtattam ezeket a papírokat is mind a három alkalmazottnak, és felszóltam a titkárságra, hogy küldjék be hozzám az úriembereket.
Pár perccel később már kopogtattak is az ajtómon, ám legnagyobb meglepetésemre csak ketten voltak. A hiányzó férfi mappáját gyorsan félre is raktam, úgy voltam vele, hogy biztos elintézni valója akadt, ami miatt nem tudott megjelenni. Türelmes típus vagyok, ezért nem is szoktam felhúzni magam az ilyen apróságok miatt. A jelenlévő két férfi udvariasan várakozott, míg a kartonozóból áthozattam nekik a beléptető kártyákat, majd aláírattam velük a papírt és a szerződést is, megbeszéltük a kezdés időpontját, végül megköszönték a segítségem és távoztak.
Apának még volt bőven egy órája, hogy végezzen, ezért, hogy elüssem az időt kicsit rendet raktam az asztalomon. Sorba raktam a mappákat, kidobtam a felesleges jegyzeteket és a naptáramat is frissítettem. Szerettem, ha mindennek meg volt a helye, képtelen voltam kupiban dolgozni. Mire az iroda csillogott a tisztaságtól, kicsit megszomjaztam, ezért úgy döntöttem lemegyek a büfébe egy ásványvízért.
Nem is figyeltem, hogy mit csinálok, csak felpattantam a székemből és a telefonomat babrálva kinyitottam az ajtót. Sietve akartam a folyosóra lépni, ám a következő pillanatban hirtelen nekiütődtem valami keménynek. Meglepetten visszapattantam a küszöbre, és mikor felnéztem egy izmos mellkassal találtam szembe magam. Fekete inget viselt az illető és a tömény férfi parfüm illata egy másodperc alatt beszivárgott a tüdőmbe. Kemény, erős csontozatú arcát másnapos borosta takarta, ami elképesztő férfiasságot kölcsönzött neki. Bal fülében egy apró pont csillogott, és ahogy jobban megfigyeltem, rájöttem, hogy egy arany fülbevaló volt az.
- Elnézést, kicsit elbambultam.. - néztem végre a szemébe, és a gyomrom hirtelen a felére zsugorodott. Gyönyörű kék íriszei voltak, melyek mélyen a tekintetembe fúrták magukat, szinte fogva tartva a pillantásomat.
- Az én hibám volt - szabadkozott azonnal és mély, reszelős hangja megdobbantotta hevesen kalapáló szívemet - Remélem nem ütötte meg magát!
- Nem, dehogy. Semmiség.. - legyintettem, és inkább a lényegre tértem - Egyébként segíthetek valamiben?
- Nos, igen. A portán azt mondták, hogy ide kell feljönnöm a kártyámért. Tudja, a helyzet az, hogy egy kicsit.. elkéstem.. - vakarta meg zavartan a tarkóját, én pedig egyszeriben képtelen voltam levenni a szemem izmos karjáról.
- Öhm.. igen jó helyen jár - nyögtem esetlenül, mert hirtelen minden világossá vált. Ez a férfi a harmadik újonc, aki nem volt jelen a többiekkel. - A nevem Blake Ross és én intéztem a felvételüket. Jöjjön be, máris odaadom a papírokat.
- Köszönöm - bólintott, s közben kezet rázott velem. Ahogy apró tenyeremet a kezébe fogta, mintha villám csapott volna belém. Nem tudom, hogy ő is érezte-e, de furcsán méregette a még mindig összekulcsolódó kezünket. Aztán hirtelen eleresztett, majd köhintett egyet - Az én nevem Daniel Thomas.
- Nagyon örülök Mr. Thomas...
- Kérem, szólítson csak Danny-nek! - szakított félbe mosolyogva. Lányos zavaromban nem tudtam mit válaszolhatnék, ezért inkább csak elé toltam a szerződést, és mutatóujjammal a vonal fölé böktem.
- Itt írja alá. - mialatt az asztal fölé hajolt, hogy a nevét a papírra firkantsa, akaratlanul is a hátát tanulmányoztam. Széles, izmos vállak. Kidolgozott bicepszek, formás lapocka. Egy igazi adonisz.
- Megkérdezhetem, hogy hová sietett volna az imént? Igazán nem akartam feltartani.. - egyenesedett ki és miközben visszaadta a tollat, végig a szemembe nézett.
- Oh, csak a büfébe indultam. - igazítottam meg a blúzom, mert hirtelen túlságosan szűknek és kivágottnak éreztem.
- Hadd hívjam meg egy kávéra engesztelésképp, amiért akadékoskodtam.
- Nagyon kedves magától, de ma este az édesapámmal vacsorázom, és hamarosan fel kell mennem érte. - utasítottam vissza udvariasan, de a férfi azért sem adta fel.
- Akkor legalább had kísérjem el a büféig. - kérlelt csillogó szemekkel és hirtelen képtelen voltam nemet mondani neki. Volt valami a pillantásában... nem is tudom. Talán csak képzelődöm.
- Rendben, akkor menjünk.
A hóna alá csapta a mappát a kártyával és megvárta, amíg bezártam az iroda ajtaját, majd a lift felé vettük az irányt. Udvariasan előre engedett és nem tudtam nem észre venni, ahogy alaposan végig mért. Szótlanul beállt mögém és zsebre vágott kezekkel az emeleteket számolta. Hirtelen nagyon fülledt lett a levegő odabent és próbáltam a kezemmel legyezni kipirult arcom, de nem sokat segített a helyzetemen. Aztán a következő pillanatban a lift dobott egyet rajtunk, minek következtében hátammal a férfi mellkasának ütődtem, ma már másodszorra. Ám ezúttal észrevettem valami mást is. Kitágult pupillákkal bámultam a tükörképünkre, ahogy tudatosult bennem, fenekemmel épp az alsóján át meredező férfiasságának préselődöm. Rémülten megpróbáltam ellépni előle, ekkor meleg tenyerét a csuklóm köré kulcsolta, és szorosan a fülemhez hajolt.
- Valami baj van? - forró lehelete a tarkómat cirógatta.
- Mondja csak, maga mindig mindenben ennyire felkészült? - szúrtam oda neki, de mintha meg se hallotta volna, tovább sugdolózott.
- Igazán jól áll magának ez a felső. - nézett végig rajtam elégedetten, majd tekintete elidőzött a dekoltázsomon.
Már azt hittem, hogy a falhoz présel és nekem esik, ám váratlanul újra dobott egyet a lift, és mintha semmi sem történt volna, mentünk tovább. A lehető legtávolabb léptem a férfitól és próbáltam észrevétlenül szabályozni kapkodó légzésemet. A tükörbe pillantva láttam, ahogy karba tett kézzel méreget, de már nem voltam hajlandó tovább foglalkozni vele. Megvártam, amíg a lift ajtaja kinyílik, majd egy viszlát-ot hátradobva neki, vissza se nézve, egyenesen a büfébe siettem.